Köszönjük, hogy velünk tartottatok az elmúlt 5 évben, egyre többen, egyre gyakrabban.
Ajánljuk: Karinthy Frigyes - Utazás a koponyám körül
Íme Karinthy regénye, melynek ő a főhőse, íme Karinthy színdarabja, melyben ő maga kapta a főszerepet.
A tudományoknak erősen hódoló író egy kötetnyi terjedelemben naplózta agydaganatát és velejáróit a vonatoktól kezdve a vércseppekig, Berlintől Stockholmig, agyvelőtől szemfenékig, haláltól életig. Mindezt igencsak szellemes kiadásban. Garantált, hogy az olvasók nem unatkoznak alatta, valamint az író megmosolygása nélkül végigjárni rajta, arcizmokat igen kipróbáló feladat.
Karinthy a Central Kávéházban üldögélve, uzsonnáját fogyasztva kezd rendellenességeket tapasztalni agyában, vagy hol..., ő se tudja igazán. Nemlétező vonatok nemlétező zaját hallja. Kezdetben elbagatellizálja, hasztalannak látja foglalkozni vele, majd folytonos, nemszűnő hányinger és többszöri eszméletvesztés után, rutinszerűen este 7 órára berögzült "vonatindulások" után idejét látja felkeresni egy orvost. Számtalan vizsgálatot, sok kétes diagnózist, várakozást követően lehullott a lepel Karinthy kisagyi tumorjáról. Az ítélet kihirdettetett. Vonatra szállva Berlinből Stockholmba utazik, ahol az akkor világhírű - éppoly remek neurológus, mint agysebész - Olivercrona professzor operálja.
A procedúrát pedig élőben tudósítja, tudniillik eszméleténél volt, mindent érzett, hallott, és amit nem látott, fanyar fantáziájával elképzelt.
És itt még természetesen nincs vége, de talán ennyi elég is szpoilerezésnek a művel kapcsolatban, mert ezt olvasni érdemesebb, mint olvasni róla.
Remélem, hogy ez a kis rezümé sokaknak kedvet ad ezen nem mindennapi, mélyreható, részletgazdag és szellemes kötet kézbe vételéhez, mindenkinek elolvasásra is ajánlom.
Kiemelt kép: Konstans grafika
EZEKET IS AJÁNLJUK!
A Konstans szerkesztői néhány mondatban a Konstansról, a konstansos évekről, élményekről.
Kettős interjúban beszélgetünk a 2022 nyarán lezajlott római kerékpáros zarándoklatról.
