13:44
Erzsébet és Fülöp
1939-ben IV. György király látogatást tett lányaival a haditengerészet akadémiáján, ahol a leányok kísérője történetesen Fülöp lett. Erzsébet beleszeretett a tengerészbe, hosszas évek levelezése után 1946-ban Fülöp megkérte Erzsébet kezét. IV. György király igent mondott.
Kevesen tudják csak viszont, hogy az eljegyzés bejelentésével több, mint egy évet várniuk kellett, mert a törvények szerint Erzsébetnek el kellett múlnia 21 évesnek, hogy szabadon házasodhasson.
A királynő oldalán, kitűnő egészségi állapotban élte le életét, erről az időszakról ajánljuk megtekintésre A Korona című sorozatot (The Crown). Fizikumát mutatja, hogy 91 évesen egy több, mint 5 kilogrammos akkumulátort vett ki egy autóból. 2017 óta vonult vissza a közélettől és a teendőktől, halálhírét április kilencedikén közölte az udvar.
13:43
Fülöp herceg élete
Fülöp herceg Görögországban született, családja azonban menekülni kényszerült. Tanulmányait ennek okán is több országban folytatta, egy évig Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában is tanult.
18 éves korában lépett be a Királyi Haditengerészetbe. Miután elvégezte az akadémiát, aktív státuszba helyezték a második világháború során. Főleg a csendes-óceáni térségben szolgált hajókon, ahol konvojok védelmét látták el. 1940 októberétől átvezényelték; a Földközi-tenger heves csatáiban találta magát. Krétánál részt vett a tengeri ütközetben, majd a Matapan-foknál egy ravasz csellel mentette meg Nagy-Britannia hajóit: a vízre az ellenség megzavarása okán égő tutajokat engedtek le. Fontos megjegyezni, hogy a tehetséges tengerész ekkor már egy éve levelezett Erzsébettel.
1942-ben háromszor is előléptették, hadnaggyá, főhadnaggyá, majd századossá. 1944-től ismételten a csendes-óceáni flotta hadmozdulataiban vett részt, a háború után, 1946-ban tért vissza a szárazföldre.
Kiemelt kép: AP Photo/Matt Dunham