Köszönjük, hogy velünk tartottatok az elmúlt 5 évben, egyre többen, egyre gyakrabban.
Ilyen nincs: fájó csuklóhoz hívott mentőt, majd panaszt tett, mert nem hozzá küldtek először kocsit
Nem mindennapi történetet osztott meg az Országos Mentő Szolgálat a Facebookon.
Facebook-posztban adott hírt az OMSZ egy bejelentésről, amely végül panasztétellel végződött.
"Meghökkentő panaszt voltak kénytelenek kivizsgálni az egyik mentésirányításon a két ünnep között. Az "ügy" azzal kezdődött, hogy öt napja tartó csuklófájdalmai miatt a mentők segítségét kérte egy harminc év körüli nő az esti órákban. A segélykéréstől számított 18 perc múlva, a bejelentő azonban ismét telefonált, ezúttal már azért, hogy panasz tegyen, amiért még nem érkeztek meg hozzá a mentők.
A hanganyagok tanulsága szerint is, végig türelmes mentésirányító ugyan hosszasan próbálta elmagyarázni, hogy éppen magasabb prioritású eseteknél nyújtanak segítséget az életmentők, a nő nem volt hajlandó elfogadni, hogy a több napos csuklófájdalom miatt, bajtársunk nem riaszthat azonnal egy szabad rohamkocsit. A nő hallhatóan felháborodott ezen, és miután megtette a panaszt, már nem is kérte a mentők segítségét - olvasható a Facebook bejegyzésben.
"A történet azonban itt még nem ért véget. A bejelentő pár óra múlva ismét felhívta a mentésirányítást, hogy a
"A maga balf*** kollegája miatt, most elém kerülnek, akiket mentővel hoznak a sürgősségire"
- sorokkal kiegészítse az előzőleg rögzítetteket. A vizsgálat eredményéről az Országos Mentőszolgálat ma hivatalosan is tájékoztatta a panaszost. A mentésben résztvevőknek gratulálunk" - zárult a poszt.
Kiemelt kép: Az új Volkswagen típusú mentőautók az átadáson, a szolgálat Markó utcai székháza előtt 2021. július 27-én.
MTI / Máthé Zoltán
EZEKET IS AJÁNLJUK!
A Konstans szerkesztői néhány mondatban a Konstansról, a konstansos évekről, élményekről.
Kettős interjúban beszélgetünk a 2022 nyarán lezajlott római kerékpáros zarándoklatról.
Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!
